BEMUTATKOZÁS
Tisztelettel köszöntök minden kedves látogatómat!

Elgondolkodtam azon, vajon mi lehet a haladás mozgatórugója. Mivel a technika, a tudomány gyermeke, egy hírtelen lökést adott a gazdaság előremozdulását elősegítendő, hát kaptam az ötleten, és azt feltételeztem, hogy a tudás vezet el a haladás útjára. De nagyon hamar rá kellett jönnöm, ez nem a legjárhatóbb út a cél eléréséhez. Feltűnt valami, ami ennek a módszernek az útjába tolakodott. Ez nem volt más, mint az anyagiak. Ha nincsenek meg az anyagi feltételek, hiába mindennemű tudás.
A tudás gondolatokat, ötleteket ébreszt, de a gondolatok megrekednek, ha nincs elegendő pénzünk megvalósítani őket. Ezt követően azt feltételeztem, hogy a haladás szíve és lelke a pénz. Aztán ebből is ki kellett ábránduljak. A helyzetek többségében nem annak van pénze, akinek jó ötletei vannak, és akinek jó ötletei vannak, általában nincs pénzük megvalósítani.
Rájöttem a haladás mozgatórugója sokkal összetettebb, mint gondoltam. Kell ötlet és a megvalósításához szükséges pénz. Ennek a két összetevőnek egy időben és egy helyen kell, meglegyenek.
Azonban itt még nincs vége a mulattságnak. Kellenek emberek, akik végrehajtják a fejlesztéseket, ugyan is az ötletgazda és a tőke tulajdonos nem lesznek képesek véghezvinni a terv megvalósítását saját kezűleg.
Mindezen feltételek megléte csak és kizárólag összefogással valósulhat meg.
Összefoglalva, a fejlődés létrejöttében sok tényező játszik közre, mint a tudás, ötlet, pénz, a megvalósító személyek, de ami mindezt központilag működteti, igazából nem más, mint az összefogás.


Ezt az oldalt pontosan annak érdekében hoztam létre, hogy elősegíthessem a fejlődést mindazon személyek segítségével, akik hasonlóan gondolkoznak, mint én, és nem nézik jó szemmel az ország mai stagnáló, illetve egyre inkább visszaeső helyzetét, valamint szeretnének is tenni valamit annak érdekében, hogy végre valós pozitív irányú változás következzen be az ország életében, aminek mi magunk is tagjai vagyunk. És ugye a kedves olvasómnak sem mindegy, milyen körülmények között éli az életét.
Éppen ezért szeretném kérni mindenki segítségét.

Amennyiben valaki fel szeretné venni velem a kapcsolatot, mert mondjuk van egy jó ötlete, ami elősegíti a haladást, vagy fejleszt az oldalon található technikákon, ezt megteheti, ha üzenetet ír a www.kolgabor@vipmail.hu e-mail címre.
úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

  • WWE Pankráció - Pankrációs játékok - adás-vétel, trükkök
  • Juventus FC - Latin Tipp Liga
  • Gitár website - Itt kérhettek dalokat,szöveggel, akkordokkal. Ha tudok, segítek!
  • Képalkotó - Praktikus, hasznos, hatékony megoldások
  • Társadalombiztosítási ellátások - Kérdezz! - Felelek (ha tudok! A válasz tájékoztató jellegű! A témában illetékes szerv hivatalos válaszát nem helyettesíti!)
  • LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSOK
  •